2013. január 30., szerda

Az öröm virága

A sumérok nevezték így és ismerték örömérzetet nyújtó áldásos hatását. Igen, a mákról lesz szó, a mák dícséretéről. A megreformált konyhámban (is) kitüntetett figyelmet kapnak az apró mákszemek. "A mák használata Magyarországon messzire nyúlik vissza. A régi időkben előszeretettel adták a mákgubó főzetét, vagy a máklevelet sírós, nyugtalan gyerekeknek. Ezen kívül számos babonaság is kötődött hozzá. Azt gondolták, hogy a mák apró magjai leveszik a rontást, valamint termékenységet és bőséget adtak. " - olvasom Dr. Gáspár Róbert Éltető és Gyógyító táplálékok című könyvében, és az utóbbi kijelentést remélem igazolja majd a fogyasztása;-) A könyv kiemeli rákmegelőző hatását, és hogy kalciumban és magnéziumban gazdag, mely ásványi anyagok főképpen a kisgyermekek, fejlődésben lévő szervezet számára fontos. Kálium és foszfor tartalma is jelentős. 


Ennyit a tudományosságról, csak hogy kicsit meg legyen támogatva a mák iránti vonzalmam;-) Szeretem a mákot, és a konyhai megújulásomban különös szerepet kap. Rászórom a főtt zabpehely kásámra, ami gazdagon telített mazsolával és más aszalványokkal. De sütöttem vegán palacsintát, tojás nélkül, amibe almás-mákos tölteléket tekertem, Isteni manna! Aztán, ha csak úgy egyszerűen édességre vágyom, akkor leturmixolok előre beáztatott aszalványokat, és hozzákeverek annyi darált mákot, amennyit a ragacsos massza felvesz, majd ebből golyókat formázok, meghempergetem kókusz reszelékben, és három darab elmajszolása után a delírium állapotába kerülök;-) Mivel a fehér finomított búza lisztet, a krumpli elegyével a konyhámból száműztem, így a számomra nagyon kedves gombóc féleségek, amik szintén részesei voltak "kerek a világom"-nak;-), átgondolásra szorultak. Ez sem éppen vegán recipe (tejtermék és tojás mentes), de mondjuk egy átmeneti étrend kiváló édessége.


Az alap receptem, amit régóta, szinte minden héten elkészítek, egy mesterszakácstól való. Fél kiló túróhoz keverünk 6 dkg búzadarát ( zabdarára cseréltem), és pici sóval és egy kanál mézzel ízesítjük. Ezután ráütünk  két tojás sárgáját, a fehérjét pedig habbá verve lazán a masszába keverjük. Az így előkészített gombócalapot hűtőszekrénybe egy órát pihentetjük, majd enyhén sós vízbe kb. 10 percig főzzük a belőle formázott gömböcöket. De mi legyen a gombóc reform bundája? Gondoltam, hogy pirítok egy kis darált szezámmag és mák elegyét, és ebbe hempergetem meg a gombócokat. Ínyencek a gombócok közepébe egy aszalt szilvát is tehetnek, ha már lúd, legyen kövér! Isteni lett, desszert lévén egy pici kis mézcsurgatás szükséges a tetejére, hogy teljes legyen az élvezet és a bódító hatás. Hát így vagyunk  a mák és én, de nagy szeretettel fogadok minden kipróbált reform mákos receptet vagy csak úgy érzésre született finomságot... írjátok meg, ha van ilyen a birtokotokban! Éljenek a mák rajongók!


2 megjegyzés:

Nyafkamacska írta...

A palacsinta tésztájába teszek mákot. Fél liter grahamliszthez kb. egy decinyit. És reszelt citrom vagy narancshéjat.

Colette írta...

Köszönöm, mindenképpen kipróbálom!